Andalúzia látnivalók, Andalúzia nevezetességei és még sok más érdekesség

Andalúziai nyaralás

Barlangházban laktunk Andalúziában

2014. október 10. - andalúziában

Életem egyik legszuperebb nyaralása volt, amikor körbeautóztuk Andalúziát. Külön örültem neki, amikor elhatároztuk, hogy az egyik megállóhelyünkön barlangházban fogunk megszállni. Igaz, csak egy éjszakát töltöttünk ott, de sohasem fogom elfelejteni a barlangházat. 

Egy kedves angol házaspár vette meg a barlangházat. Elegük lett a stresszes angliai életből és úgy döntöttek, hogy Spanyolországba, Andalúziába költöznek két kisgyerekkel. Egy igazán különleges otthont sikerült kialakítaniuk távol a világ zajától.

Andalúziában már a mórok elkezdték a barlangok kialakítását, fúrását, de szerencsére a mai napig vannak szakemberek, akik ilyesmivel foglalkoznak. Régen állatokat tartottak bennük vagy éppen szerszámokat, a 21. században viszont nagyon népszerűek lettek. Andalúziában vannak például luxus barlanghotelek is. 

Spanyolországba nagyon sok angol költözik és ők szeretnek különleges épületeket megvásárolni (mint a mi házigazdáink is). Egy barlangház ára általában 20 ezer eurótól kezdődik (ezeken még van mit dolgozni), de vannak 200 ezer eurósak is, de ez már tényleg luxus, ezekben van padlófűtés, medence és ami szem-szájnak ingere.

Azért is nagyon praktikusak, mert állandóan 18-20 fok van bennük, így a forró andalúz nyárban sincs szükség légkondira, télen pedig a fűtés sem igazán szükséges, bár sokan felszerelik őket valamilyennel. Bár sok barlangházban van kandalló - a miénkben is volt - de ez inkább a hangulat kedvéért kell. Különösen téli estéken. Nagyon jó természetes hőszigetelésük van, nem áznak benne és teljesen biztonságosak, ezek az igazi öko házak.

Ha az ember megunja például a szobák felosztását, vagy egy új szekrényt vagy polcot akar, akkor nem kell mást tennie mint kivájni egyet. Általában nagyon nyugodt és békés helyen fekszenek, pl. nemzeti parkok közelében. 

A mi kis barlangházunk - ami egyébként nem volt kicsi - minden modern konyhai eszközzel és berendezési tárggyal felszerelt volt. 2 fürdőszobánk volt és mindekettő marokkói stílusú. Különféle kis sarkok voltak kialakítva, ahová az ember elvonulhatott olvasgatni vagy éppen csak élet dolgairól elmélkedni a nagy csöndben és nyugalomban.

Most pedig jöjjenek a képek a barlangházról:

3968206685_ce5c4d3139_z.jpg
A barlangházunkban volt 2 nagy méretű szoba, egy konyha étkezővel, 2 fürdőszoba, nappali és több kis ehhez hasonló sarok.

3968979020_b019e1053a_z.jpg
A jól felszerelt konyha, itt akár több hónapig is "meghúzhattuk" volna magunkat.

3968205043_f9e22b5399_z.jpg3968980580_604ba184d9_z.jpgNappali kandallóval - a hideg téli estékre.

3968982056_713bca0e48_z.jpg
Ilyen és ehhez hasonló kis ablakok voltak a barlangházon. Viszont este, amikor kialudtak a fények, akkor tényleg nem láttunk el még az orrunk hegyéig sem. Ilyen sötétséget még soha nem tapasztaltam.

3968208357_a7343f057b_z.jpg
3968204457_e764ccfe4c_z.jpg
A marokkói stílusú fürdőszoba.

3968208709_a3fdc97c2d_z.jpg

A barlangházunk közelében fekvő Negratin-tó, aminek a partja igazi holdbéli tájra hasonlított. Európa legnagyobb tavai közé tartozik, nyáron strandolni és vízibiciklizni is lehet itt. Mi ősszel jártunk a tónál, így inkább a hegytetőn fekvő termál medencében mártóztunk meg. Szuper volt, különösen a sok autózás után megáztattuk elgémberedett testünket. Mindenkinek melegen ajánlom a helyet!

3968987442_055e0c9a44_z.jpg
Azt javasolom, hogy a bakancslistádra egy barlangházban töltött éjszaka mindenképpen kerüljön fel, mert megéri.

Autóbérlés kedvezményesen online

Andalúziai szállások, amiktől eláll a lélegzeted

Sokak szerint, ha üdülni megy az ember nem fontos, hogy hol száll meg, mert úgysem a négy fal között szeretné eltölteni a szabadságát. Amikor üdülni megyek nem a legfelkapottabb szállodákat keresem, hanem inkább az olyan helyeket, ahol a helybeliekkel is könnyen lehet ismerkedni, de azért különlegesek legyenek. Azért nem mindegy, hogy milyen körülmények között hajtja álomra az ember a fejét és az is fontos, hogy jól érezze magát, mert sajnos egy rosszul megválasztott szálláshely még a nyaralásunkra is rányomhatja a bélyegét.

A következő andalúziai szállásokkal nem lesz ilyen probléma, mert különlegesebbnél- különlegesebbek és ezeken a helyeken tényleg élmény lesz megszállni.

1. Alquería de Morayma, Cádiar közelében, Alpujarras 
293224332_a4b649397d_z.jpg
Tradicionális tanyaépületekből varázsoltak egy kis hotel-apartman komplexumot. A kilátás hihetetlen, a Sierra Nevada nemzeti park legszebb része fogad minket. Nagyon nyugodt és idilli helyen fekszik a szálláshely, van saját szőlészete, istállói és még egy medence is. Ja és egy hatalmas biogazdaság veszi körül és saját étteremmel is büszkélkedhetnek. Maga a menyország!

2. El Ventorro, Alpujarras
11003.jpg

Ha kedveled a romantikát és a tényleg egyedülálló szálláshelyeket, akkor ide mindenképpen el kell jönnöd. Nyáron, de télen is nagyon hangulatos El Ventorro, ami nem más, mint egy barlanghotel. Igen, jól hallottad, minden luxussal ellátott barlangszobákban alhatsz, ahol a kellemes hőmérséklet télen-nyáron és a nyugalom is biztosított. Ha itt szállsz meg, akkor kipróbálhatod a szomszédos barlangban kialakított arab fürdőt, ami tényleg eszméletlen és ellazít. Ha aktívabban szeretnéd tölteni szabadidőd, akkor viszont érdemes a homokkőből a víz által kivájt folyómederben és kanyonban egy túrát tenni és meglátogatni Alhama de Granada városát.

11000.jpg

Kicsit kanyargós az út idefele, de megéri a fáradságot, mert különleges élményben lesz részed. Olyan kitűnően, helyi, friss alapanyagokból elkészített andalúzia ételeket kóstolhatsz meg, hogy megnyalod a tíz ujjad. Ezek közé tartozik a helyi erdőkben gyűjtött kitűnő gomba, sajtok és az elmaradhatatlan serrano sonka, na meg persze a tüzes helyi bor. 

 3.  Comares, ahová a művészek elvonulnak a világ szeme elől
3840087528_d3c22519b0_z.jpg
Ezt a különleges 2 házból álló szálláshelyet tényleg azért hozták létre, hogy a művészeknek - festőknek, íróknak - egy olyan teret biztosíŧsanak, ahol zavartalanul tudnak alkotni. Itt tényleg el lehet vonulni a világ szeme elől. 670 méteren fekszik a 2 ház és amerre a szem ellát csak a kék eget, az olivaligeteket és a mandulafákat lehet látni. Comaresbe gyalog is könnyen el lehet jutni, ez a legmagasabban fekvő pueblo blanco (fehér falu). Kiváló éttermek vannak a faluban, egy mór erőd maradványai és természetesen lélegzetelállító kilátás. Minden júliusában az utolsó előtti szombaton egy flamenco fesztivál van, ahol fellépnek a falubeli férfiak és a nők is. Az előbbiek gitároznak és hegedülnek, míg a nők különféle népviseletbe öltözve körbetáncolják őket.

writersretreat_spain_creative_writing01.jpg

 

 

Andalúziai kirándulás - top 5 tipp + 1

Változatos és csodálatos természeti környezet jellemzi Andalúziát. Szebbnél-szebb, több kilométer hosszú homokos tengerpartok, gyönyörű szurdokok, a Sierra Nevada csúcsai, kialudt vulkánok, festői vízesések. Kell ennél több?

Még korábban beszámoltam Andalúzia legszebb látnivalóiról (ami az útikönyvekből kimaradt), most viszont Andalúzia különleges természeti látnivalóit gyűjtöttem össze - nem a legszokványosabbak, de a kár lenne, ha kihagynátok őket.

1. Parque Natural de Cabo de Gata, Nijar
8415736201_115de19e04_z.jpg
Kevés olyan hely van a spanyol partvidéken, ahol még nem építkeztek és alakították át mindent. Ilyen kivételes hely a Cabo de Gata nemzeti park Almeríától keletre. Festői sziklák, hegyek, lélegzetelállító strandok, hangulatos kis halászfalvak - itt minden kicsit vad és természetközeli. Ha egy kis éjszakai életre mindenképpen vágysz, akkor inkább San Josét válaszd, ha viszont a totális nyugalom után áhítozol, akkor irány Los Escullos. Az utóbbi településen is van hotel és egy kemping. Elsétálhatsz egy kialudt vulkánhoz, este pedig a tengerpart meleg köveire feküdve csodálhatod meg a csillagokat, nem is hangzik rosszul ugye?

2. Camino Mozárabe - túra Villaharta és Alcaracejos között
cropped-dsc_2139.jpg

Az egyik legkülönlegesebb andalúziai túraútvonal Villaharta és Alcaracejos között. Egy nap alatt kényelmesen teljesíthető és hogy miket láthatsz a túra során? Nos, lesznek erdők, ösvények, mezők, kis patakok és természetesen csodálatos kilátás. A fényképezőgéped semmiképpen se hagy otthon. Egyébként a Camino Mozárabe egy hosszú túraútvonal 406 km hosszú és ez csak egy apró rész belőle. Július és augusztusban semmiképpen sem ajánlott nekivágni, az időjárás miatt inkább március-május vagy szeptember, október kellemesebb a túrázáshoz.

3. Junta de los Ríos
waterfalls.jpg

A két folyó találkozásánál egy gyönyörű szurdok található, inne származik a hely neve is.  Ha a jobb kéz felőli folyót követed, akkor egy nagyon szép szurdokba jutsz, ahol fürdőzésre is alkalmas kis "medencék" vannak, valamint festői vízesések. Többnyire csak a helyiek ismerik ezt a vidéket, így elég nyugis. Sok turistára nem kell számítani. Ha a part felől érkezel, akkor menj keresztül két kis falun; az egyik Jete, a másik Otívár. A bejárat a folyóhoz a bal oldalon található, mielőtt elfordulnál a Palacete de Cázulas felé. Egy kis kunyhó van, itt szedik a belépőt júliusban és augusztusban,egyéb időszakban fel kell hívni a kapun feltüntetett telefonszámot, hogy be tudj menni. Felnőtteknek 5 euró a belépő plusz 5 euró az autónak a parkolóhely díja, a gyerekek ingyenesen látogathatják.

4. Lobo Park, Antequera 
2262462969_062104cea8_z.jpg

Az El Lobo farkas park a hegyekben fekszik, nem messze a malagái régióban fekvő  El Torcal nemzeti parktól. A parkban szervezett túrák vannak minden nap (kivéve december 25 és január 1), ahol megnézheted a farkasokat. A szemtől szembeni találkozó ezekkel a ragadozókkal felethetetlen élmény. Nyaranta naplementekor egy különleges estét szerveznek, ez az úgynevezett "vonyító éjszaka", amikor este grilleznek a vendégeknek, utána pedig együtt lehet vonyítani a farkasokkal. Micsoda móka!
A belépő felnőtteknek: €9.50,  gyerekeknek (3-12 év) €6.50  

5. Parque Natural del Torcal, Antequera 
5076057703_6044c326a7_z.jpg

Egy igazi rejtett kincs ez a nemzeti park, egyik különlegessége, hogy 1300 méter magasan fekszik. Érdekes sziklaformációk, lélegzetelállító kilátás a Málaga környéki hegyekre és egy jó kitáblázott túraútvonal, ami egy őskori tájra emlékeztet. Kőszáli kecskék, rókák, gyíkok, dögkeselyűk otthona ez a vidék, igazi kalandos túrán vehetsz részt itt. A látogatóközpont kávézójában egy kicsit "fel is tankolhatunk" a híres spanyol tortillából, ezután biztosan lesz energiád, hogy még a El Chorro szurdokot is bejárd.

és jöjjön a plusz 1:

Costa de la Luz
7682972868_6e5608d520_z.jpg
Cádiztól Tarifáig kilométereken át hosszú fehér homokos partok, türkiz óceán, fenyvesek és az elmaradhatatlan festői halászfalvak, ahol megtapasztalhatod az igazi mañana-életérzést a helyi bárokban ücsörögve friss halételt eszegetve és sherryt kortyolgatva (olyat, ami Jerez de la Fronterából való). A következő helyeket mindenképpen keresd fel:
- Tarifa: a környék szörf paradicsoma Afrika kapujában
- Bolonia: csodálatosan megőrzött római kori város
Caños de Meca: a 60-as évek óta a hippik gyülekezőhelye, nem sok minden változott itt azóta
- Conil: egy halászfalu, ami tonhal halászatáról híres
- és természetesen Cádizt se hagyd ki, ami a spanyol gyarmati múltjáról híres és ennek jegyeit még mindig magán viseli, olyan érzésed támad, mintha Havannában járnál.


Malagai Útikalauz utazóknak >> 

 

 

 

Andalúzia kisokos - Andalúzia legszebb látnivalói - ami az útikönyvekből kimarad

Szerencsém volt Andalúziában autós túrát tenni és nem meglepő, hogy ez a csodálatos hely a szívembe lopta magát. Olyan sokszínű - legyen szó tájakról, kultúráról. Rengeteg látnivalóval találkozhatunk és egy élet kevés lenne ahhoz, hogy mind megismerjük. Azért megpróbáltam összegyűjteni, hogy nekem mi tetszett a legjobban.

Spanyolországnak legdélebbi része hatalmas területet foglal magába, a Sierra Nevadától egészen a Costa del Sol tengerpartjáig kiterjedő hatalmas terület. Itt minden megvan, ami egy jó nyaraláshoz kell: rengeteg látnivalót rejtő hegyi falvak, fehér homokos tengerpartok, amelyek egyáltalán nem zsúfoltak, csodálatos nemzeti parkok (Sierra Nevada Nemzeti Park és Doñana Nemzeti Park) és finomabbnál finomabb helyi termékek. 

Tuti strandokban sincs itt hiány, mivel a következő partszakaszok mind Andalúziához tartoznak: Costa de Almería, Costa Tropical, Costa del Sol (ez a legismertebb) és Costa de la Luz.

Most pedig jöjjenek Andalúzia legszebb látnivalói, leghangulatosabb városai, falvai:

  • La Taha de Pitres, Alpujarras
    8053239020_895089103c_z.jpg

    Ezek a helyes kis hegyi falvak csak néhány órás autóútra vannak Malagától, de Andalúzia teljesen más arca tárul elétek. Ha szeretsz túrázni, akkor itt a helyed, mert ezeket a településeket ősi gyalogutak kötnek össze - ún. caminos - plusz ehhez még hozzájön a GR-7-es számú gyalogos túraútvonal. Csak egy jó túracipő kell hozzá és nyakadba veheted Sierra Nevada nemzeti parkot. Érdemes szeptemberben második felében, kora novemberben ide látogatnod, mert ekkorra már beérik a vad mandula, a dió, a gesztenye és persze a füge is. November elején van a gesztenyefesztivál - Fiesta de las Castañas-  (mert ugye Spanyolországban mindig van fiesta) Mecina Bombarón településen.

  • Vejer de la Frontera 
    9419121472_f33d2a6d2b_z.jpg

    Lélegzetelállítóan szép mór város 9 km-re a Costa de la Luz szinte üres aranyhomokos strandjaitól. Barangolhatsz itt a város macskaköves utcáin, megkóstolhatod a kávézók finom tapasát. Este pedig, ha nincs jobb dolgod, ülj ki a sikkes és felkapott Hotel la Casa del Califa teraszára egy pohárka helyi sherryvel és figyeld a távolban Marokkó fényeit. Augusztusban itt is van egy két hetes fiesta, amikor felbolydul a város és szinte minden sarkon szól a zene. A helybeliek nagyon vendégszeretőek és még turista sincs sok ezen a vidéken.


  • Granada
    4818048171_8f86e2972b_z.jpg

    Malagától nem messzire található, de "ezer mérföldre" van (szerencsére) a partvidék angol reggelijétől (full English breakfast) és a pubok világától. Spanyolország egyik legszebb vidéke Granada (Poniente Granadino Dél-Andalúziában), ahol szép templomok, hangulatos terek, csodálatos szurdokok, arab negyed, kiváló éttermek és bárok, na és persze a "vörös erőd" a mór Alhambra is itt látható. A város nemcsak történelmi emlékeiről, de termálforrásairól is híres.

  • Calle Granada, Málaga
    image3-640x640x80-1.jpg
    Rengeteg turista megfordul Málagában, de a legtöbb ember nem is sejti, hogy a város két kiváló múzeummal, gyönyörű katedrálissal, arab erőddel és palotával is büszkélkedhet. Persze nem feledkezzünk meg több kilométer hosszú csodálatos homokos, tengerpartjáról sem, ahol a part mentén finom, friss szardíniát szolgálnak fel a "chiringuito" bárokbanA város főutcája a Calle Granada, ahol a helybeliek - "Malagueños" - tapas bárokba járnak. Rengeteg van belőle, de a leghíresebb mégis a La Campana, ami kicsi, zajos és mindig zsúfolt, de itt a legfrissebb, a legfinomabb és a legolcsóbb a halétel. Híres még az El Piyayo az utca túloldalán, ami kicsit puccosabb, kiülős hely, de ez is nagyon jó. Valamint az El Pimpi (nagyon jó név) is kihagyhatatlan. Próbáld ki az összeset, megéri.

    Autóbérlés Malagában - http://www.autoberlesonline.hu/spanyolorszag/malaga/
  •  Alcalá la Real - Etnosur
    7650036960_9b9ae8ea07_z.jpg
    3 napra minden júliusban beindul a fiesta Alcalá la Real városában, amikor egy igazi vibráló, multikulturális fesztivál veszi kezdetét, ahol nem fogsz unatkozni, mert van itt zene, tánc, film, színház, kiállítás, workshop, étel, ital és még sok-sok más. A város 60 km-re fekszik Jaén-tól és 55 km-re Granadától. Mindkét városból könnyen megközelítheted busszal is és sok, elfogadható árú szálláshely van (még kemping is). Fontos tudni, hogy a fesztivál teljesen ingyenes és a fellépők nemzetközileg is elismert művészek, nem beszélve a látogatókról, akik igazán jó arcok.

  • Escaleras San Cristóbal, Granada
    _MG_1763Retbn.jpg
    Ez a négy lépcsőfok egy különleges világba kalauzol el téged, a spanyol graffitik világába. Ha érdekel az ilyen jellegű művészet, akkor ezt a helyet semmiképpen se hagyd ki Granadában. Színek, hangulatok, érzelmek különleges egyvelege különleges megjelenési formában. Nagyon modern és elgondolkodtató.

  • Cortes de Baza
    150461-1.jpg
    Egy apró falu Cortes de Baza, ahol minden év augusztusában (mi mást), mint fesztivált tartanak a város védőszentjeinek tiszteletére - San Cosme és San Damián. Mint minden fiestán itt is szól a zene, a helyiek táncra perdülnek, vallási felvonulást tartanak, együtt esznek-isznak és mulatoznak. A fesztivál fénypontja, amikor idős nénik vödör vízzel locsolják a falubeli fiatal férfiakat. Ja, és minden tapas bárban ingyen lehet eszegetni!

Folyt. köv - Andalúzia természeti szépségeit szeretném bemutatni a következő részben